5. fejezet ~ Rám talál

Egy hónappal Nathon távozása után még mindig képtelen voltam az életre. A nappalokat gyűlöltem nélküle, nem tudtam, mihez kezdjek a rengeteg szabadidőmben. Éjszaka az álmoktól féltem. Zokogva ébredtem egy álomból, amiben Nathont fekete madarak ragadták el tőlem. Felkaptam egy régi futócipőt, összefogtam a hajam és futni indultam. Még ilyen kora hajnalban is jó idő volt kint, szerencsére a pizsamám egy top volt és egy rövidnadrág, így nem kellett különösebben foglalkoznom vele. Nem tudom, hány óra lehetett, olyan hajnali kettőre tippelnék. De nem számított, futottam, amíg a lábaim bírták, és még attól is tovább. Hánytam. Hogy mit, azt nem tudom, mert még mindig keveset ettem. Nem mertem ráállni a mérlegre, nem akartam tudni, hogy mennyit vitt belőlem magával a fiú. Nem tudtam, mivel töltsem ki a bennem maradt űrt. Semmi nem illett a helyére.

Két hónappal később eljutottam oda, hogy szabályokat állítottam fel magamnak. Nem engedtem, hogy rágondoljak. A neve tiltott volt. Nem is tudom, mióta nem hallottam kimondva. A képeket kitöröltem. A kézzelfogható emlékektől megszabadultam. Egyedül Sassy maradt, és az álmok. A futás állandóvá vált, de hajnalok helyett inkább alvás előtt futottam pár kilométert, hogy mielőtt álomba merülök, ne gondolkozzak. Bevált. Két hét után a szervezetem hozzászokott, és nem hánytam. Összeállítottam magamnak egy étrendet, amivel felszedhettem pár kilót. Próbáltam kézben tartani az életem megmaradt részét, és bár a külső szemlélőknek – apának – úgy tűnhetett, hogy sikerült, én még mindig véreztem belül.

4. fejezet ~ Tűz

- Lélegzetelállítóan festesz – suttogta Nathon a fülembe, miközben átkarolt hátulról. Nálunk voltunk kettesben, mert apa elutazott a munkája miatt. Egész nap együtt voltunk. Főztünk is, jobban mondva próbáltunk.

- Nem is látsz – kuncogtam. – Vaksötét van.

- Csukott szemmel is látlak.

Egy pillanatig vártam, aztán behunytam a szemem. - Hiszek neked, mert én is látlak.

- Esküszöl? – Éreztem, ahogy felkönyökölt mellettem az ágyban.

- Nem szoktam esküdözni. De ígérem.

- Ígéred? – értetlenkedett.

- Esküvés helyett ígérem. Ha hozzáteszem, hogy ígérem, akkor nem hazudhatok.

- Lélegzetelállító vagy, Charie. Ígérem – simította el a hajam a vállamról, és csókolgatni kezdte a nyakamat.

- Libabőrös vagyok a csókodtól – húztam végig kezemet csupasz combomon.

- Normális, hogy ennyire vonzódom hozzád?

- Még, ha nem is, legalább ketten vagyunk nem normálisak – feleltem, aztán megcsókoltam, mire Nathon felmordult.

- Te tényleg nem vagy normális. Meg akarsz ölni?

- Eszem ágában sincs – tiltakoztam nevetve. Nathon lecsúsztatta vállamról a spagetti pántot, és ajkát végighúzta a nyomán.

- Álmodj szépet, angyalom – szorított magához. Öt perccel később már mind a ketten aludtunk.